Globális migrációs krízist okozhat az emelkedő tengerszint, már a legoptimistább forgatókönyv is katasztrófához vezethet
Figyelmeztetnek a kutatók: katasztrofális következményei lehetnek, ha továbbra is ilyen ütemben melegszik a bolygó.
Figyelmeztetnek a kutatók: katasztrofális következményei lehetnek, ha továbbra is ilyen ütemben melegszik a bolygó.
Amerikai kutatók szimulációi szerint az antarktiszi jég folyamatos olvadása olyan körforgáshoz vezethet, amit nem lehet majd megállítani.
Ha azt hitte, egy befagyott antarktiszi tó jege alatt nincs élet, tévedett – de nem ön volt lemaradva, a tudósok is csak most fedezték fel. Az Enigma-tó neve már önmagában sejtelmes, de mint az egy friss tanulmányból kiderül, egyedülálló mikrobák is vígan élik világukat a jeges felszíne alatt.
Volt olyan része az Antarktisznak, ahol júliusban 10 Celsius-fokkal tért el a hőmérséklet a megszokottól. A fő gondot a hőhullám hossza jelenti.
Két évvel ezelőtt bekövetkezett eseményt rekonstruáltak nemrég brit kutatók. A kutatás megmutatja, milyen súlyos volt a helyzet az Antarktisznál.
Az ürülékük segítségével bukkantak rá négy új császárpingvin-kolóniára az Antarktiszon. Ez azért fontos, mert a faj egyre nagyobb veszélybe kerül a klímaváltozás által okozott jégolvadás miatt.
Gyorsan olvad a világ legnagyobb jéghegye, az Antarktiszról leszakadt A23a – állapították meg a kutatók, akik az Eyos expedíciós vállalat hajójával vasárnap érték el az óriási jégtömböt.
Az Antarktisz körüli tengerjég kiterjedése utoljára 1986-ban volt rekordalacsony szinten. Most ahhoz képest is 1 000 000 négyzetkilométeres a hiány.
Az elmúlt években elképesztően kilőtt a legdélebbi kontinensre látogató turisták száma, már az előző szezonban is több mint százezren utaztak oda, és idén sem lesz megállás. Az antarktiszi turizmus szabályozott ugyan, de egyre inkább úgy tűnik, hogy nem eléggé: az alapból is a leggyorsabban hevülő kontinensnek minden egyes emberi látogatás csak még jobban alágyújt.
A Föld magja igen érdekes terület, már csak abból a szempontból is, mert nem lehetséges közvetlen közelségből vizsgálni azt. A tudósok úgy hiszik, a mag maga egy hatalmas vasgolyó, arra azonban, hogy mi veszi körül, most egy tanulmány adhat új választ.
Ausztrál tudósok tanulmánya szerint az Antarktisz jégtakarójának gyors ütemű olvadása drámaian lelassítja az óceán mélyének áramlatait, ami katasztrofális hatással lehet az éghajlatra.
A British Antarctic Survey (BAS) kutatóinak át kellett telepíteniük a Halley kutatóbázist, hogy ne veszélyeztesse azt az Antarktiszról leszakadt hatalmas jégtábla. Eközben a világ legnagyobb jéghegye egy lakott sziget felé sodródik.
Két éve már leszakadt egy hasonló méretű tábla ugyanebben a térségben.
Az Antarktiszból egy 944 centiméter hosszúságú mintát sikerült kinyerni. A jég a pliocén korban keletkezett.
Az antarktiszi jégtakaró idén júliusban, a déli félteke telén csak egy átlag 15,3 millió négyzetkilométeres területen fagyott vissza.
A kutatók szerint először fordult elő, hogy az antarktiszi jég kiterjedése 2 millió négyzetkilométer alá csökkent.
Az egyik antarktiszi bázison nemrég mínusz 11,8 fokot mértek, ami 40 Celsius-fokkal melegebb, mint az ebben a szezonban megszokott érték.
Helyi szinten felgyorsítja a hó olvadását a növekvő kutatói tevékenység és turizmus az Antarktiszon – tárták fel egy nemzetközi kutatócsoport vizsgálatai, amelyekben a Zürichi Egyetem is részt vett.
Az antarktiszi tengerjég rekordtempójú olvadása miatt tavaly sok ezer császárpingvin-fióka pusztult el, ami a kontinens császárpingvin-kolóniáinak ötödét érintette – erre a szomorú megállapításra jutott a brit antarktiszi kutatóprogram (BAS) tanulmánya.
Az Antarktisz nyugati részén a jégtakaró alatti üledékekben hatalmas mennyiségű vizet mutattak ki a kutatók – jelentette a BBC.